El se hiszem :) Végre ez a hét is elment. Reggel rendesen besz*rattak minket. Mivel a héten KSZKSZ -ben (Közúti Szállítási Készenléti Szolgálat) voltam, minden reggel 7:40 kor sorakozó volt  a ‘ kisalakulón ‘. Sajna voltak néhányan, akik nem vették ‘komolyan’ a szolgálatot (igazából annyi volt az egész napos program pluszban, hogy reggelente le kellett kaja után menni sorakozni egyet) így berágott a kijelölt parancsnok és sorakozót rendelt el így pénteken 13:10-re, aminek annyi tétje volt, hogy ha nem lesz ezúttal sem teljes a létszám, akkor benn tart minket hétvégére oO  Nem örültem neki, mivel egyetlen egy órám volt – angol – és jöhettem volna haza; itthon lettem volna 10:30-ra :( Jó lett volna, de hát az élet már csak ilyen, a Honvédség még rá is tesz egy lapáttal, nem lehet előre tervezni. Legalább most már itthon vagyok,ősök már vártak nagyon. Ami még hátra van a napból, hogy beüljek filmezni és megigyam a megérdemelt jéghideg söröm :-)

Na már csak 3 hét és téli szünet.. Nagyon várjuk már itt benn, jó lenne végre pihenni egy hosszabbat. Úgy látom, most már mindenki nagyon kivan.. Délután volt ma is tesi, mint tegnap, nem volt nagy cucc, csak borzasztó hideg volt kinn :D   De legalább másfél óra alatt lezavartuk. Tanulni is kellene lassan, utolsó héten jóformán mindenből ZH. Húzós lesz :)
Mivel nem sok minden történt velem szombat óta így nem is nagyon tudok mit írni, így inkább egy zenét adok :D

summa sumarum

Nos, hát túl vagyok ezen a filmen is. Nem volt rossz film meg kell mondjam; A karaktereket – színészeket jól eltalálták, a sztori és a megvalósítás jeles, látványra sincs panasz, valahogy azonban (szerény véleményem szerint) nem sikerült maradandót alkotnia Andrew Niccol-nak és csapatának. Nem úgy jöttem ki a teremből mint egy Mátrix után, nagyon könnyen a felejtés homályába fog esni a film. Mindenesetre örültem, hogy elmentem, jó volt picit kimozdulni itthonról, hazafele sétáltam egy jót így este :-)

Ha szombat, akkor mozi :)

Mint minden szombaton, mióta a seregben vagyok, ma is megyek moziba. Alapvetően nem sok olyan film van most terítéken ami érdekelne, egy azonban mégis akadt: Lopott idő

“A nem túl távoli jövőben az idő lesz az új pénznem. Az emberek 25 éves koruk után nem öregszenek tovább, így a gazdagok akár örökké élhetnek, míg a szegények minden percért harcolnak.
Az egymástól jól elválasztott világok egyikében a huszonötnek kinéző, mindenre ráérő gazdagok múlatják végtelen fiatalságuk napjait, a másik oldalon, a gettóban pedig kétségbeesett, kapkodó harc folyik a minden percért. Itt nincsenek szabályok, és idejétmúltak az erkölcsök: csak a következő pillanat számít.
A múló időt a karba épített óra jelzi, egy különleges, a két csuklót összeérintő kézrázással viszont aki akarja, átadhatja másnak a saját perceit. Akinek eltelik az utolsó pillanata, és nem szerez még időt, annak megáll a szíve.
Egy gettóbeli srác (Justin Timberlake) váratlanul rengeteg időt kap egy ismeretlen időmilliomostól, ezért gyilkossággal gyanúsítják, és ő kénytelen menekülni. Túszul ejt egy fiatal, jómódú lányt (Amanda Seyfried), és magával cipeli. Az egyik percről a másikra élnek, de egymásba szeretnek: és ez felforgathatja a rendszer működését.”(port.hu)

Az új ‘életem’

Hát üdv világ!
Leszögezném az elején (bár kétlem, hogy bárki olvasni fog), hogy ezt a blogot azért hoztam létre, hogy virtuális papírra vessem azokat a gondolatokat, amik cikáznak a fejemben. Nincs semmi célom az oldallal, maximum annyi – bár ez elég fontos – hogy későbbiekben visszaolvasva napjaimat, egyfajta önértékelést kapjak.
Magamról annyit, hogy 24 éves katona vagyok, 2 év múlva remélhetőleg felavatnak tisztnek. Addig még rögös utat kell bejárnom. Sajnos a családomban több olyan dolog is történt ami miatt nehezen tudok koncentrálni a feladataimra, minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy ne omoljak össze teljesen.
A többit majd a következő nap folytatom.